Mindig izgalmas számomra bemutatkozni, főleg, hogy viszonylag röviden kell mindezt megtennem, olyan embereknek, akiket nem is látok szemtől szemben, amikor ezt olvassák. 🙂

Táncdoktornő profilkép
Hawaii táncos kép rólam.

Rostás Viktória a becses nevem, melyet szüleimtől kaptam – hála és köszönet. Azt hiszem kisiskolás korom óta szerettem volna táncolni… (a legtöbb táncos oldalnál itt nem feltételes módban szokás fogalmazni, de mit tegyek, ha ez az igazság…), de aztán zeneiskolás lettem inkább, ahol egy évtizedig fuvolázni tanultam, majd közben már az éneklés – elsősorban énekkarokban -, valamint a fúvószenekari közreműködés is bekapcsolódott az életembe. Ez így ment évekig, majd fiatal felnőttként megvalósítottam eme dédelgetett vágyam: elkezdtem aktívan táncolni. Versenytánccal indítottam, de rá kellett ébrednem, hogy engem nem az érdekel, hogy megfeleljek szigorú szabályoknak, hanem, hogy jól érezzem magam tánc közben, így átmentem egy hobbitáncot oktató tánciskolába, meg azért szétnéztem még pár helyen. Későn kezdtem, de annál nagyobb elánnal és tudatossággal. (Még jazz táncra és klasszikus balettra is eljártam 12-14 évesek közé, mivel nem indult felnőtt csoport…cukik voltak, sokat bátorítottak. 🙂 )

Bevallom az őszintét: sokáig úgy éreztem, hogy egyáltalán nem tudok táncolni, azért is akartam elsajátítani többféle táncot, hátha zenés-táncos eseményeken a beszélgetésen és az “egyet jobbra, egyet balra” tinglitanglizáson kívül sikerül valamit produkálnom, hogy ne égessem le magam a kelleténél jobban. Azzal nem számoltam, hogy mondjuk diszkóban a keringő olyan sokat nem segít, de még a chachacha sem, ugyanakkor a salsát ajánlom mindenkinek. 🙂

Lényeg a lényeg, hogy sikerült a korábban kialakult készségeimet a megfelelő módon alkalmazni a tánctanulás során, valamint bizonyára a tanulás iránti szeretetem is hozzásegített ahhoz, hogy váratlanul már nem csak tanultam, hanem tanítottam is a táncot. Mély víz volt, ami szerencsésen gyors fejlődést, s nem fulladást hozott. 🙂

 

Táncdoktornő rólam
Tánc, tánc, tánc, …

Mindeközben életem más szálai az alternatív gyógymódok és tudatterápiák terepére vezettek el engem, aki önös módon ezeket is elsősorban saját – vélt vagy valós – problémáim megoldása céljából tanulmányoztam, majd később alkalmaztam mások támogatása érdekében.

Ez a két szál egyszer csak összeért, s eleinte a hawaii hula táncban találtam meg a módját annak, hogy kombináljam ezeket, de – elsősorban esküvős pároknak köszönhetően – elkezdődött valami más is munkálkodni bennem.

Rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakon diplomamunkámat a kubai salsa és a hawaii tánc lelki egészségre gyakorolt hatása vizsgálatának szenteltem nők körében, mellyel kapcsolatban végzett kutatásomhoz felleltem számos olyan szakirodalmat, amik komplexebb rálátást adtak saját korábbi táncos tapasztalataimra. Időközben más informális képzéseken is részt vettem (szeretek tanulni, vagyis inkább informálódni), melyek a szakmai könyvekkel együtt, amiket hozzáolvastam ehhez a témához, megalkották bennem mindannak a vázát, aminek eredménye a Táncdoktornő logo .